A szerkesztő megjegyzése: Duane Elgin könyve, a Choosing Earth Egy fél évszázadot vetít a jövőbe, Hogy felfedezzük világunkat a példátlan átalakulá

luxuson keresztül, hogy felfedje a lényeget. A „kívánságok” kultúrájáról a „szükségletek” kultúrájára való áttérés átható és fontos változást jelent. Az olyan fogyasztói társadalmakat, mint az Egyesült Államok, arra kérik, hogy körülbelül 75%-kal csökkentsék az erőforrások fogyasztását. Bár ez a kihívás óriási, a megtérülés még nagyobb lehet. Az élet anyagi oldala könnyebbé, kevésbé megterhelővé és könnyebbé válhat, miközben az élet nem anyagi oldala éberbbé, élőbbé és kifejezőbbé válik. Az anyagi korlátok kompenzálására az emberek tartalmasabb barátságokat ápolnak, egyszerű ételeket fogyasztanak, több időt töltenek a természetben, zenélnek, művészettel foglalkoznak, fejlesztik belső életünket stb.

Gyakran hallom, hogy a technológia vagy megment minket, vagy rabszolgává tesz. A technológia nem eleve rossz, hanem eszköz. A kérdés az, hogy ezek az eszközök elegendőek-e ahhoz, hogy megmentsenek minket a Föld túlzott fogyasztásától? Másként fogalmazva: ha az emberiség jövője számára az a kihívás, hogy fajként felnőjön és korai felnőttkorunkba kerüljön, akkor több eszköz lesz a kulcsa ennek megvalósulásához? Vajon az anyagi eszközök hatékonyan helyettesíthetik-e a nagyobb pszichológiai és spirituális érettséget? Számomra úgy tűnik, hogy eszközeinket magasabb szintű tudatossággal és érettséggel kell kombinálnunk. A technológia önmagában nem ment meg minket. Az emberi szívnek és tudatnak is növekednie kell. A probléma nagy része az a feltevés, hogy mivel a technológiák idáig eljuttattak bennünket, a távoli jövőbe is elvisznek bennünket. Mégis, az átmenet rítusa, amelyen most megyünk keresztül, felismeri, hogy azért vagyunk itt, hogy növeljük a tudatosságunkat és az élettel kapcsolatos tapasztalatunkat – és ez nagyrészt „belső munka”. A technológia nem helyettesítheti ezt a tanulást. Ez nem jelenti a technológiák jelentőségét; sokkal inkább az, hogy lássuk, mennyire fontos anyagi erőnket integrálni a szeretet, a bölcsesség és a cél magasabb szintjével.

Kozmosz | Azt hiszem, van valami mondanivalónk arról, hogy aktív intelligenciánkat bele kell helyeznünk néhány ilyen technológiába, mielőtt túl késő lenne átalakítani, amit akarunk tőlük.

Duane Elgin | 1978 óta írok és beszélek a 2020-as évek évtizedéről. Több mint 40 éve mondom, hogy a 2020-as évtized kulcsfontosságú lesz – hogy ekkor ütközünk egy evolúciós falba. Más szóval, nem fogunk egyszerűen beleütközni egy „ökológiai falba” és a növekedés anyagi korlátaiba. Egy „evolúciós falba” ütközünk, ahol emberként találkozunk önmagunkkal, és alapvető kérdésekkel szembesülünk: Milyen univerzumban élünk? Élő vagy halott? Kik vagyunk mi? Csak biológiai lények vagyunk, vagy mi is kozmikus dimenziójú és részvételű lények vagyunk? hova megyünk? Vajon az anyagi evolúció a fejlődésünk mércéje, vagy vannak az életnek láthatatlan dimenziói, amelyek szintén kibontakoznak?

A „Föld kiválasztása ” nem jóslat a jövőre nézve; ehelyett lehetőség a kollektív társadalmi képzelőerő számára. Van választásunk. Ha felismerjük az általunk teremtett jövőt – társadalmi képzeletünkben megvalósítva –, akkor alternatív utat választhatunk a továbblépéshez. Haladhatunk egy nagy átmenet felé, nem várva az összeomlást. Már most elkezdhetjük elültetni ennek a jövőnek a magjait, visszadolgozva a kollektív képzeletünkben látott pozitív jövőt. Kollektív tudatosságunk mozgósítása érlelődésünk része. Felszólal a szabadságunk, hogy kreatívan képzeljük el a jövőt, majd frissen válasszunk. Választani a Földet és az életet.

Kozmosz | Igen. Megnyugtató látni, hogy már most is sokan építik a jövőt anélkül, hogy engedélyre várnának, nem várnának az összeomlásra. Azok, akik ökofalvakat és regeneratív gazdaságokat építenek, a Transition Town mozgalmat, a kis kezdeményezések millióit mindenütt – a közösségi kertektől az egész városokig, mint például az indiai Auroville; az erdők, állatok és őshonos kultúra megőrzésére és védelmére irányuló erőfeszítések. Jelenleg nagyon sok olyan kezdeményezés létezik, amelyek hatékony modellek arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk a jövőben.

Duane Elgin | Az emberi család magasabb szerepre és felelősségre van hivatva, hogy ezen a Földön éljen. Ha felébresztjük kollektív képzeletünket, ígéretes jövőnk van. Ha el tudjuk képzelni, meg tudjuk alkotni. Először is el kell képzelnünk. Korunk sürgősségre és nagy türelemre is szükség van. Évek óta van egy rövid versem a számítógépem keretén. Ez egy zen költemény, és azt mondja: „Soha egyetlen mag sem látja a virágot”. Magokat vetünk könyvekkel, filmekkel, üzleti szervezetekkel, társadalmi mozgalmakkal és így tovább, abban a reményben, hogy virágozni fogunk. A zen közmondás azt tanácsolja, hogy adjuk fel a reményt, hogy meglátjuk tetteink eredményét. Fogadd el, hogy nem láthatjuk a virágzást. A most ültetett magvak még jóval azután virágozhatnak, hogy továbblépünk. A mi feladatunk most az, hogy látnok gazdák legyünk – és új lehetőségek magvait ültessük el anélkül, hogy azt várnánk, hogy virágzásukat látjuk.