A kedvesség hullámzó hatása

Az elmúlt néhány évben a Mosolykártyák nagy támogatója lettem. A kis kártyák mögött meghúzódó előfeltevés egyszerű: tegyen egy névtelen kedvességet, és hagyjon maga után egy kártyát, felszólítva a címzettet, hogy fizessen tovább. Ha megteszi, a lánc tovább megy, ami a kedvesség „hullámait” sugározza ki.

A mosolykártyák olyan csodálatosak, ahogyan nem tudom megszámolni. Kicsi, egyszerű, alázatos – mégis erőteljes, mert egyetlen kedves cselekedet egy hosszú lánc kezdete lehet. De mindezen okok miatt a fő ok, amiért használom őket, az a finom változás, ami a gondolkodásmódomban elkezdődött.

Nemrég egy repülőn ültem, és egy érdekes pénzügyi könyvet olvastam, amelyet a barátom adott nekem. Ahogy a repülőnk leszállt, egy koppintást éreztem a vállamon. Egy idős úriember kérdezte a gondolataimat a könyvről. Kiderült, hogy hallott róla, és kíváncsi volt, hogy elolvassa. Elmondtam neki a visszajelzésemet az érdekes olvasmányról, de ekkor megfordult a fejemben egy gondolat: miért nem adom át neki? Akkoriban a könyv még az Egyesült Államokban sem volt kapható, így átadtam. Természetesen eleinte visszautasította, de megtettem minden tőlem telhetőt, és egy kis oda-vissza futás után a férfi könnyes szemmel fogadta a könyvet. Azt mondta, nehezen érti, miért kell ilyet tennem, de valahogyan előre fizeti.

Nos, a dolgok nagy rendszerében ez a történet semmit sem jelent. Úgy értem, ez csak egy könyvet ad valakinek. Bárki meg tudja csinálni. De... ez a gondolat, a "miért nem adja oda neki a könyvet?" gondoltam, nagyon új volt számomra. Az azt megelőző néhány hónapban Mosolykártyákkal a pénztárcámban mászkáltam. Ami eleinte egy kellemes beszélgetősnek indult a bulikon, az egy halom kedves cselekedetté vált, amelyeket csak ki kellett raknom.

Lassan kezdett megváltozni a nézőpontom. Ahelyett, hogy azt vizsgáltam volna, hogyan manipulálhatnám a helyzeteket a magam javára, az agyam azon volt, hogy azon gondolkodjam, hogyan tehetném jobbá valaki napját. A kártyák zsebméretű késztetést jelentettek, hogy jobb ember legyek! Kezdtem ráébredni, hogy amit viszek, az nem csak néhány szép kártya – minden interakcióban hordoztam a nagylelkűség lehetőségét. Mindez visszavezet arra a napra, amikor átadtam a könyvet az idegennek. Pontosan azért volt elképesztő, mert hétköznapi volt. Megéltem egy pillanatot, amikor megszokásból adni akartam; majdnem mintha csak így tudtam volna reagálni a helyzetre. Abban a pillanatban nem volt különbség egy idegen és egy megbízható barát között. És a legszebb rész? Miután átadtam neki a könyvet, az a személy, aki a nap hátralévő részében ugrált és szédült, én voltam.

Most már rájöttem, hogy szó szerint újrahuzaloztam az agyamat, és az a következetes erőfeszítés, hogy apró dolgokat tegyek másokért, az vezet a nagyobb „agyakarat” megtételéhez. Sőt, ez a szemléletváltáshoz vezetett az eredményekre való összpontosítás helyett a folyamatra való összpontosítás felé. Ne számíts arra, hogy a világ megváltozik, csak adj azonnal, minden kötöttség nélkül, és bízz abban, hogy a tett ereje minden érintettben folytatja az újrakapcsolási folyamatot.

Életem során láttam, hogy a hullámzás hatása külső és belső változásokhoz vezet. Bár nem feltétlenül van szükségem a Mosolykártyákra, hogy továbbmenjek az úton, az biztos, hogy remek kifogás :)