Belső világok

Mindannyian sokféle világban élünk. Ott van a munka világa, a családunk világa és a belső világunk. Ezekért a belső világokért vagyunk a leginkább felelősek, mert senki más nem tud gondoskodni róluk. Tehát meg kell tanulnunk, hogyan tegyük őket táplálóvá. Ha éheznek, ha csak arról tudunk magunkban beszélni, hogy milyen nyomorultak vagyunk, mennyire elszegényedtünk, mennyire veszélyben vagyunk, az kisugárzik a többi világunkba is. Tehát bár meditáció közben befelé koncentrálunk, ez nem önző tevékenység. Amikor megtanulod, hogyan fejlessz ki egy tápláló belső világot itt, nemcsak magadat táplálod ebben a világban, hanem azt is, ahogyan a külső világban viselkedsz.

Szóval egyelőre tegyél félre minden mást. Csak légy itt és most. Figyelj oda, hogyan lélegzel. Figyelj oda, hogyan beszélsz magaddal. Figyeld meg az érzéseidet, amelyekre koncentrálsz, és az érzékeléseket, amelyeket a fejedben tartasz. Próbáld meg ezeket a dolgokat jó módon összehozni: Lélegezz tápláló módon. Beszélj magaddal tápláló módon. Ha az elmédben lévő csevegés lehúz, lehúz, mindenért a külső dolgokat hibáztatja, akkor ellensúlyoznod kell. Találj új módokat arra, hogy beszélj magaddal.

Ez az egyik oka annak, hogy a meditáció elején ezek az énekek szerepelnek: jóakarat minden lény iránt, jóakarat önmagunk iránt, elmélkedés az öregedésről, a betegségről és a halálról, valamint arról a tényről, hogy ezek normálisak, és hogy a test túlélése nem életünk minden célja és célja.

Ha a fizikai túlélés lenne minden, akkor a jelenlegi világjárvány komoly aggodalomra adna okot, és minden energiádat arra kellene összpontosítanod, hogy semmi olyasmi ne történjen, ami fizikai veszélybe sodorhatna. De ne feledd, hogy az elme túlélése valami más – és valami fontosabb. Az elme úgy veti el a testét, ahogy a ruháit is. Addig hordjuk a ruhákat, amíg el nem öregszenek és el nem kopnak, és már nem tudjuk őket hordani, aztán egyszerűen kidobjuk őket. Eljön az idő, amikor ki kell dobnod a testet. Lehet, hogy hamarabb eljön, mint szeretnéd, de meg kell történnie. De az elme formáját mindenképpen meg kell őrizned, mert az veled marad. Ez mindenhová elkísér. Ezért szeretnéd úgy élni az életet, hogy tápláló módon beszélj magaddal és a légzéseddel, hogy az elme jó formában legyen, és együtt tudjon élni önmagával.

Voltam már kórházakban, ahol emberek haldokolnak, és a háttérben megy a tévé, és mindig arra gondoltam: „Ez szörnyű: Itt vagy, készülsz meghalni, mindenféle zavaró tényező vesz körül, és ehhez még több is jár.” De aztán rájöttem, hogy a legtöbb embernek nincsenek ehhez szükséges képességei. Nem tanították meg nekik, hogyan alakítsák helyesen az elméjüket, hogyan alakítsák helyesen a jelen pillanatot, hogyan alakítsák ezt a belső világot tápláló módon. Így a belső világuk nem igazán élhető. Így máshol keresnek menekülést.

Itt azonban megvannak a képességeink, megtanultuk a készségeket. Használjuk ki őket. Mert különben nincs igazi menekülés a saját magunknak okozott szenvedés elől.

[...] A szenvedés, ami lehúzza az elmét, belülről fakad, nem a külső dolgokból. Ha folyamatosan a külső dolgokra koncentrálunk – „Ez rossz, az rossz” –, akkor nem értjük a lényeget. A lényeg az, hogy mi magunk szenvedtetjük el magunkat ettől vagy attól a dologtól. És nem kellene.

Az elmének valóban van lehetősége a szabadságra. Ízelítőt kapunk ebből, amikor az elme lenyugszik, akár csak koncentráció közben is, és minden figyelmünket a belső világnak tudjuk szentelni. Ha jól csináljuk, akkor a külső világnak számunkra nem is kell léteznie. Nem számít. Szükségünk van egy térre az elmében, ahol a külső dolgok nem számítanak, mert különben az elme a külső dolgok rabszolgájává válik. Azok szolgájává. Szüksége van a saját idejére, ahol a külső világ zaja egyszerűen nem számít. Ami számít, az a jóságunk fennmaradása, az a képességünk, hogy együtt tudjunk élni önmagunkkal. És ehhez munka kell.

Ragadd meg hát ezt a lehetőséget, hogy teremts egy jó helyet magadban, ahol a külső dolgok nem számítanak, ahol még a testedben lévő dolgok sem számítanak. Csak a jóságod fennmaradása számít – a belső jólléted fennmaradása. Itt a koncentráció gyakorlata már az értékek értelmében is tartalmazza a megkülönböztetés elemét, hogy megteremtse a teret, majd fenntartsa a jóllét érzését, miközben visszatérsz a másik világokba.

Ez elszántságot igényel, és megkülönböztető képességet is, mert ahogy belépsz a másik világokba, túl könnyű átvenni az ő hozzáállásukat, az ő értékeiket, az ő aggodalmaikat, és elfeledtetni magaddal a benned kifejlesztett jóságot, a jóllét érzését, amelyet magaddal vihetsz olyan helyzetekbe, amelyek talán nem annyira jók, talán nem annyira támogatóak. Meg kell tanulnod, hogyan támogasd ezt a jóllét érzését magadban.

Bizonyos fokú elkülönülést igényel a világtól, de ez egy egészséges elkülönülés. Ez egy olyan elkülönülés, ahol a jóságodnak nem kell a külső dolgoktól függenie, mert rendelkezel ezzel a belső táplálékkal. És ebből az elkülönülésből kiindulva, ügyesebben tudsz megbirkózni a külső problémákkal.

Tehát bár miközben befelé figyelünk, félretesszük a külvilág többi részét, és azt mondjuk, hogy egyelőre nem számít, nem vagyunk felelőtlenek. Tápláljuk a világot az elménkben. Amikor ez a világ táplált, és megtanuljuk, hogyan tartsuk fenn a táplálékot, akkor a külvilággal való kapcsolatainkban nem vagyunk annyira éhesek. És nem vezetjük le a frusztrációnkat másokon.

Láttuk ezt a kolibriknél. Azokon a napokon, amikor az etetők üresek, nem támadják meg azokat az embereket, akik elfelejtették megtölteni az etetőket. Egymást támadják. „A te hibád” – mondják –, „hogy éhes vagyok.” Azért, mert elfelejtették a virágokat és más helyeket, ahová elmehetnek élelemért.

Ugyanígy mi is egymáson vezetjük le a bajainkat, mert elfelejtettük, hol kellene lennie az igazi táplálékunknak: belül. És ez valami, amiért felelősséget kell vállalnunk. Senki más nem tudja elvégezni ezt a munkát helyettünk.

Figyeld meg tehát, hogyan lélegzel, hogyan beszélsz magaddal a légzésről, más problémákról, amelyek felmerülhetnek és zavarhatják a légzést. Figyeld meg, milyen érzékeléseket tartasz a fejedben – ismétlem, magáról a légzésről, és azokról a dolgokról is, amelyek az utadba sodorhatnak –, és tanuld meg, hogyan kezeld őket.

Amikor tudással veted bele magad ezekbe a hazugságokba, véget vethetsz a szenvedésnek. Ha tudatlanságból teszed, még több szenvedést fogsz teremteni. Ez a te döntésed. A tudás része pedig az, hogy felismered a választásaid fontosságát: a lehetőségeket, a számodra elérhető opciókat. Létrehozhatsz egy jó világot magadban, fenntarthatsz egy jó világot magadban, de elsőbbséget kell adnod neki. Különben a külső világból felvett értékek betörnek és elsőbbséget élveznek, tönkretéve azt, amit belül csináltál. Ez a képességek hiánya miatt történik. Azért történik, mert hagyod, hogy megtörténjen.

Próbáld megerősíteni azt az elhatározásodat, hogy belülről fogsz táplálékot találni. Ha bármilyen probléma van az elmédben, akkor belül fogod keresni az okokat, és belül fogod gyógyítani őket. Mert amikor belülről meggyógyulnak, akkor semmi kívülről nem lesz, ami leterhelhetné az elmét, semmi kívülről nem okozhatna szenvedést.

Szóval nézd a világot, amit most teremtesz. Szenteld neki teljes figyelmedet. És ne feledd, hogy ha nincs is jó állapotban, vannak olyan készségek, amelyeket fejleszthetsz, hogy jó formába hozd. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elsajátítsd ezeket a készségeket. Ez jót tenne neked és mindenki másnak a környezetedben.