Az Irodai dolgozók 5 Napos cicát Nevelnek

Írta: Lori Stokes, Észak-Karolina

Egy csütörtök este elmentem vacsorázni egy barátommal, és hallottam, hogy egy apró cica nyávog a ház szélén, amikor kinyitottam az ajtót, hogy bemenjek. A barátomnak nem volt házi kedvence, mert nem szerette a macskákat; azt mondta, hogy odaadták neki „a creepeket”. Ahogy bementem az ajtón, azt mondtam neki: „Cicát hallok”. Azt mondta: "Nem, ez a te képzeleted."

Cicás ember lévén jobban tudtam. Kiszaladtam és megtaláltam a babát. Teljesen átázott. A házat korábban elektromos mosásban végezték, de senki sem tudta, hogy egy kiscica van a bokrok között, vagy hogy elázott. Letisztítottam papírtörlővel arra az esetre, ha bántó ízű szappan lenne rajta, majd visszaraktam, és visszamentem, hogy a mama elhozhassa a babáját. Miután sokat ült ott, és nézte, ahogy sír, elment, és nem jött vissza.

Átszaladtam a Wal-Martba, vettem egy cicaüveget és cicapótló tejet, és hazavittem a babát. Egész éjszaka felkeltem, hogy megetessem és segítsem a vécészükségletében, ő pedig a fiókomban aludt. Aznap este, gondoltam, péntek reggel belopom őt egy cipősdobozban az irodába. Úgy terveztem, hogy viszem a tejét és az adminisztrátor asztalában tartom, mert száz fokig állatbarát. Úgy terveztem, hogy ebédidőben elviszem a helyi állatmenhelyre.

Így hát elvittem dolgozni, de ahogy közeledett az ebédidő, az adminisztrátor sírni kezdett. Azt mondta: "Nem viheted el a menhelyre. Csak megölik."

Azt mondtam: "Nos, nem tarthatom itt, és nem eshet bajba. Kétóránként etetni kell."

Felhívta az emberi erőforrás igazgatót, aki odajött, és megnézte, mi van. Mondtam neki, hogy ebédre megyek a menhelyre, és a HR igazgató azt mondta: "Ha nincs macskájuk a menhelyen, hogy nevelje, vidd be kedd reggel az irodámba. Ott tarthatod és etetheted."

Találd ki mit? Nem volt nevelőanyuk a menhelyen.

A baba maradhat…

Micsoda utazás. A következő négy hétben minden este etettem és megszerettem ezt a kisbabát, aki felvette a Baby Lucky nevet. Minden este megpakoltam a kis macskahordozó cipzáras zsebeit ennivalóval, száraz cicatej-tápszerrel, tiszta üvegekkel, babatörlőkendővel, és végül a készlethez adtuk az almot. Szünetekben és ebédben elmentem hozzá, általában munkatársakkal a nyomukban, és bármikor, amikor az emberi erőforrás iroda úgy gondolta, hogy szüksége van a mamára. A HR-iroda négy hét alatt több forgalmat bonyolított le, mint egy egész évben együttvéve.

Lucky ötnapos volt, amikor megkaptam, és mindannyian olyan izgatottak voltunk az irodában, amikor a kis szeme végre kinyílt, és meglátta azokat az embereket, akik mindvégig szerették őt. Az emberek minden nap eljöttek, hogy látogassák Luckyt, és 5 órakor egy sor ember várta, hogy megfogják. Olyanok voltunk, mint a szülők, mindannyian izgatottak voltunk, amikor az első alomdobozt egyedül élte át. Biztosan mindenkit bepisilt itt legalább egyszer. Átmeneti szertartás volt. Lucky szerette a munkába járást, és hanyatt feküdt a karomban, és szopta a lábujját. Vannak videóink, amelyeken úgy szopja a lábujját, mint egy baba a hüvelykujját.

Lucky felnőtt…

Végül eljött a nap, amikor már nagyfiú volt, és otthon maradhatott. Az az első nap, amikor Lucky elment az irodából, sokak számára szomorú volt. Az egyik munkatárs azt mondta: "Mi van? Ma nincs itt. Rohadt napom van, és meg akartam tartani, hogy jobban érezze magát."

Ma, hat hónappal később Lucky már nagyfiú, és még mindig hiányzik, és gyakran gondolnak rá az irodában. Sok nap telt el az első irodában töltött nap óta. És van még egy boldog csavar ennek a történetnek. A barát, aki nem szerette a macskákat, most szereti és törődik Lucky elvadult anyjával. Igen, a barátom, Joyce az egyetlen, aki közel tud jutni Lucky anyukájához. Skiddy Kitty-nek hívják, és őt is szeretik, olyannyira, hogy amikor Joyce nyaralni ment, gondoskodott róla, hogy gondosan etessem Skitty Kittyt. További fényképek