Unu Spiro: Egy lélegzetű meditációs festmények

Filiz Emma Soyak 1979-ben született Belgiumban török ​​apától és svéd anyától. Ötéves korában tudta, hogy a vizuális művészet az ő hivatása és kifejezési módja. Öröksége, utazásai és vándorlása folyamatos inspirációt és perspektívát ad. Az anyaság megváltoztatta a világát, és jelentős váltást jelentett munkájában egy tudatosabb gyakorlat és tudatos megközelítés felé. Mostanában minden eddiginél jobban tükrözi a jelen életének tudatosságát.

Az Unu Spiro jelentése „egy lélegzetvétel” eszperantó nyelven, egy olyan nyelv, amely egyesít, és amelyen minden a jelenben gyökerezik.

Az egylélegzetű festményeket meditatív gyakorlatként kezdtem el, hogy értékeljem a jelen pillanatát. 2016-ban egy ragyogó lélek anyja lettem. A szívem kitágult, az életem megváltozott, és én is megváltoztam. De ahogy átléptem az anyaságba, inkább káoszt éreztem, mint tisztaságot, ahogy a nappalok és éjszakák szédítő sebességgel összemosódtak. Láttam magam, ahogyan kevésbé kecsesen és nagyobb kényelmetlenséggel kezelek mindent, mint amire számítottam. Mindig is az intuíció volt a vezetőm, de nem hallottam tisztán saját gondolataimat, és elvesztettem a hitemet az ösztöneimben. Minden, amit magamnak ismertem, nem volt többé. Míg az új életem azt követelte, hogy inkább jelen legyek, úgy éreztem, elmém mániákusan a múltba ugrál, és a jövő miatt aggódom. A lélegzetem nem jött könnyen. Úgy tűnt, a testem már nem az enyém, és az időm sem. Eltávolodottnak éreztem magam attól, aki korábban voltam. Ki volt ez a személy? Hol volt az a nyugodt, kíváncsi, figyelmes, pozitív, motivált, kreatív lény, akire önmagamként emlékszem? Úgy éreztem magam, mint egy héja korábbi önmagamnak.

Tudtam, hogy valaminek változnia kell.

Egész életemben a művészet volt az élettapasztalatok feldolgozásának és értelmezésének módja. Ez az én identitásom. Ez az én nyelvem. Ez is gyakorlat az éberségben. De az új szerepemben nem tudtam úgy dolgozni, ahogy megszoktam. Korlátok voltak az időmben és az energiámban, és nem éreztem ihletet, amikor nem tudtam kapcsolódni az intuíciómhoz.

Húsz évvel korábban kezdtem el jógázni és meditálni az egyetemen. De amióta megszületett, nem találtam rá módot arra, hogy bármit is tegyek magamért, nemhogy spirituális gyakorlatot folytatni. Tapasztalataimból tudtam, hogy ez segíteni fog.

Biztos találnék tíz percet!

Kinyitottam egy régi üveg fekete tintát. Volt még hátra néhány. Nem tudtam, mit fogok csinálni, de ez nem a termékről szólt; folyamatról volt szó.

Tehát elköteleztem magam amellett, hogy minden nap meditálok. Azonnal észrevettem a változást. A meditáció segített lelassítani, lélegezni, és újra meghallani a belső hangomat. Néhány hét elteltével a megérzésem azt mondta nekem, amit mindvégig tudtam. A művész még mindig ott volt bennem, és újra meg kellett találnom a módját, hogy festhessek. De mindent le kellett egyszerűsítenem és minimalizálnom – a kreatív folyamatomat, az anyagokat, a léptéket, a színeket és a formát.

2017 egyik júniusi reggelén, miközben a lányom szunyókált, a tetőtéri stúdiómban ültem, és egy vázlatfüzetet nyitottam egy üres oldalra. Elővettem egy kézzel készített kalligráfia ecsetet, amely évtizedek óta a tulajdonomban volt, de soha nem használtam. Megtöltöttem egy kerámia tálat vízzel – olyat, amelyet Japánban készítettem 12 éves koromban. Felnyitottam egy régi üveg fekete tintát. Volt még hátra néhány. Nem tudtam, mit fogok csinálni, de nem a termékről volt szó, hanem a folyamatról. Egy tintával teli csepegtetőt nyomtam a vízbe. Lenyűgöző volt nézni, ahogy csöpög, majd lassan mozog és morog a vízben. Vettem egy mély levegőt és felemeltem az ecsetemet. Kilélegzve belemártottam a tálba. Újra belélegezve rányomtam az ecsetet a papírra, és ahogy kilélegeztem, megmozgattam az ecsetet, hogy nyomot hagyjak. Nyugodtabbnak éreztem magam. Minden lélegzetvétellel újabb vonást festettem. Lassú volt, módszeres, és jó érzés volt. Szóval újra és újra megcsináltam.

Az idő múlásával az anyaság történetei kibontakoztak, és a papíron absztrakt fekete jelek formájában visszatükrözték leckéiket. A kreatív gyakorlatom a mindfulness gyakorlatommá vált. A festményeim voltak a meditációim, a tanításaim. A lélegzetem utat szabott nekem az életem középpontjába és feldolgozásához. Megérkeztem az Unu Spiróhoz, egy lélegzetű festményekhez, és nyugalmat, békét és hálát találtam új énem és a jelen iránt.

FILIZ EMMA SOYAK művészeti esszéje