A szív öt szokása

„A szív szokásai” (a kifejezést Alexis de Tocqueville alkotta meg) mélyen gyökerező látásmódok, létezésmódok és az életre adott válaszok, amelyek magukban foglalják elménket, érzelmeinket, önképünket, a jelentésről és a célról alkotott elképzeléseinket. Úgy hiszem, hogy ez az öt összefonódó szokás kulcsfontosságú egy társadalom fenntartásához.

1. Annak megértése, hogy mindannyian együtt vagyunk ebben. Biológusok, ökológusok, közgazdászok, etikusok és a nagy bölcsesség hagyományainak vezetői mind hangot adtak ennek a témának. Az individualizmusról és a nemzeti felsőbbrendűségről alkotott illúzióink ellenére mi, emberek, mélyen összekapcsolódó faj vagyunk – összefonódunk egymással és az élet minden formájával, ahogy azt a globális gazdasági és ökológiai válságok élénk és ijesztő részletességgel mutatják. El kell fogadnunk azt az egyszerű tényt, hogy függünk egymástól és elszámoltathatók vagyunk egymásnak, és ez magában foglalja az idegent, az „idegen másikat” is. Ugyanakkor meg kell mentenünk az egymásrautaltság fogalmát az idealista túlzásoktól, amelyek lehetetlen álommá teszik. Az emberek buzdítása a globális, nemzeti vagy akár a helyi összekapcsoltság folyamatos tudatosítására a tökéletesség tanácsa, amely csak a ritka szentek számára érhető el (ha egyáltalán), és amely csak önámításhoz vagy vereséghez vezethet. Ami a szív egy második kulcsfontosságú szokásához vezet…

2. Az „másság” értékének megbecsülése. Igaz, hogy mindannyian együtt vagyunk ebben. Ugyanígy igaz, hogy életünk nagy részét „törzsekben” vagy életmód-enklávékban töltjük – és hogy a világról „mi” és „ők” fogalmakkal való gondolkodás az emberi elme számos korlátjának egyike. A jó hír az, hogy a „mi és ők” nem feltétlenül jelent „mi kontra ők”-et. Ehelyett emlékeztethet minket az idegennel szembeni vendégszeretet ősi hagyományára, és lehetőséget adhat arra, hogy huszonegyedik századi fogalmakra fordítsuk. A helyesen értelmezett vendégszeretet azon a feltételezésen alapul, hogy az idegennek sok tanítanivalója van számunkra. Aktívan meghívja az „másságot” az életünkbe, hogy szélesebb körűvé tegye azt, beleértve a másság olyan formáit is, amelyek teljesen idegennek tűnnek számunkra. Természetesen nem fogunk mély vendégszeretetet gyakorolni, ha nem fogadjuk el a különbségeinkben rejlő kreatív lehetőségeket. Ami a szív harmadik kulcsfontosságú szokásához vezet…

3. A feszültség életadó módon történő kezelésének képessége. Életünk tele van ellentmondásokkal – a törekvéseink és viselkedésünk közötti szakadéktól kezdve a megfigyelésekig és meglátásokig, amelyeket nem tudunk elviselni, mert ellentétesek a meggyőződéseinkkel. Ha nem tudjuk kreatívan kezelni őket, ezek az ellentmondások leállítanak minket, és kivonnak a cselekvésből. De amikor hagyjuk, hogy feszültségeik kitágítsák szívünket, megnyithatnak minket önmagunk és a világunk új megértése előtt, gazdagítva életünket, és lehetővé téve számunkra, hogy mások életét is jobbá tegyük. Tökéletlen és törött lények vagyunk, akik egy tökéletlen és törött világban élünk. Az emberi szív zsenialitása abban rejlik, hogy képes ezeket a feszültségeket felhasználni betekintés, energia és új élet generálására. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassuk ki ezekből az ajándékokból, a szív negyedik kulcsfontosságú szokására van szükség…

4. A személyes hang és a cselekvőképesség érzése. A belátás és az energia új életet szül, miközben kimondjuk és meg is tesszük a saját igazságunk változatát, miközben mások igazságaival összevetjük és korrigáljuk azt. Sokan közülünk azonban nem bízunk a saját hangunkban és abban, hogy képesek vagyunk változtatni. Oktatási és vallási intézményekben nőünk fel, amelyek közönségként kezelnek minket, nem pedig színészekként egy drámában, és ennek eredményeként olyan felnőttekké válunk, akik a politikát látványsportnak tekintik. Mégis, fiatalok és idősek számára egyaránt lehetséges, hogy megtaláljuk a hangunkat, megtanuljuk, hogyan kell beszélni, és megtapasztaljuk azt az elégedettséget, amely a pozitív változáshoz való hozzájárulásból fakad – ha élvezzük a közösség támogatását. Ami a szív ötödik és egyben utolsó szokásához vezet…

5. Közösségteremtés képessége. Közösség nélkül szinte lehetetlen hangot adni magunknak: egy egész falu kell egy Rosa Parks felneveléséhez. Közösség nélkül szinte lehetetlen az „egy ember erejét” úgy gyakorolni, hogy a hatalom sokszorozódjon: egy egész falu kellett ahhoz, hogy Parks személyes integritását társadalmi változássá alakítsuk. Egy olyan tömegtársadalomban, mint a miénk, a közösség ritkán jön készen. De a közösség megteremtése azokon a helyeken, ahol élünk és dolgozunk, nem jelenti azt, hogy életünk más részeit feladjuk, hogy teljes munkaidős szervezőkké váljunk. Két vagy három rokon lélek állandó társasága segíthet megtalálni a bátorságot, amire szükségünk van ahhoz, hogy állampolgárként beszéljünk és cselekedjünk. Sokféleképpen elültethetjük és ápolhatjuk a közösség magvait személyes és helyi életünkben. Mindannyiunknak a közösség kertészeivé kell válnunk, ha azt akarjuk, hogy a társadalom virágozzon.