Egyesült Nemzetek Szervezete: Meditáció a békéért

„A világméretű szorongás jelenlegi állapotának, amely a radikális átalakulás minden nagy időszakára jellemző, teret kell adnia a dinamikus reménynek és az emberi család, különösen a fiatalok azon képességébe vetett hit kifejezésének, hogy egy új földet, egy emberibb közösséget, egy nagyobb örömre és kreatívabbá válásra nyitott jövőt építsen.”

Ez a mai merészen visszhangzó kijelentés az Egyesült Nemzetek Szervezetének 30. évfordulóján, 1975. október 24-én, a spirituális vezetők összejövetelén hangzott el.

Ahogy az összejövetel véget ért, David Steindl-Rast testvér vezette a csoportot az alábbi meditációban. Helyénvalónak tűnik ma, a 2016-os Béke Nemzetközi Napjának előestéjén, hogy megosszuk ezt a meghívást, hogy „álljunk ki áhítattal az emberi értelemkeresés közös talaján, mindazok mellett, akik valaha is ezen a talajon álltak kutató gondolataikban, a szépség ünneplésében és odaadó szolgálatában”.

Nővérek és testvérek a Lélekben:

Tanúi lehettünk egy fontos és mélyen megindító eseménynek, amely nemcsak nekünk, akik tanúi voltunk, hanem az Egyesült Nemzetek történelme és így az egész emberi család számára is fontos.

Illik, hogy e jeles esemény zárását szívünk hálás gesztusával szeretnénk megünnepelni.

De nem lenne elég, ha valaki áldást vagy imát mondana előtted. Ebben a pillanatban együtt kell megtennünk a szívünk hálás gesztusát. Meghívlak erre.

Mivel szívünkben valóban egyek vagyunk, meg kell találnunk a Lélek közös kifejezését, aki ebben a pillanatban mozgat. De nyelveink sokfélesége megoszt bennünket. Mégis, ahol a szavak nyelve kudarcot vall, ott a gesztusok néma nyelve segít kifejezni egységünket. Akkor ezt a nyelvet használva álljunk fel és álljunk fel.

Legyen a mi felemelkedésünk annak kifejeződése, hogy erre az alkalomra emelkedünk, mélyen tudatában annak, hogy mit is jelent.

Legyen helytállásunk éber gesztus: szem előtt tartva a talajt, amelyen állunk, az egyetlen kis földterületre ezen a földön, amely nem egy nemzeté, hanem minden egyesült nemzeté. Valóban nagyon kicsi földdarab, de az emberi egyetértés szimbóluma, annak az igazságnak a jelképe, hogy ez a szegény, rosszul bánt föld mindannyiunké együtt.

Állás közben tehát, mint a jó földön álló növények, mélyítsük el gyökereinket rejtett egységünkben. Engedd meg magadnak, hogy érezd, mit jelent állni, és kiterjeszted belső gyökereidet.

Szívünk talajába gyökerezve, tegyük ki magunkat a Lélek szelének, az egyetlen Szellemnek, aki megindít mindenkit, aki hagyja magát megrendíteni. Lélegezzük be mélyen az egyetlen Lélek leheletét.

Állásunk tanúja legyen arról, hogy közös alapon foglalunk állást.

Kiállásunk legyen a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik előttünk az emberi egység mellett foglaltak állást.

Álljunk meg áhítattal közös emberi törekvésünk talaján, csatlakozva mindazokhoz, akik ezen a talajon álltak, a szerszámok első megformálójától a legbonyolultabb gépek és intézmények mérnökeiig.

Álljunk meg áhítattal az emberi értelemkeresés közös talaján, mindazok mellett, akik valaha is ezen a talajon álltak kutató gondolataikban, a szépség ünneplésében, odaadó szolgálatában.

Álljunk meg áhítattal mindazok előtt, akik közös álláspontunkon felálltak, hogy megszámlálják, felálltak – és levágtak.

Ne feledjük, hogy úgy állunk fel, ahogy most felálltunk, azt jelenti, hogy az ember készen áll arra, hogy életét adja azért, ami mellett kiáll.

Álljunk meg ámulattal azon ezrek és ezrek előtt – ismertek és ismeretlenek –, akik életüket adták emberi családunk közös ügyéért.

Hajtsunk fejet. Hajtsunk fejet előttük.

Álljunk és hajtsunk fejet, mert ítélet alatt állunk.

Ítélet alatt állunk, mert „Egy az emberi Szellem”. Ha egyek vagyunk a hősökkel és a prófétákkal, egyek vagyunk azokkal is, akik üldözték és megölték őket. Egyek vagyunk a csatlósokkal, ahogy mi is egyek vagyunk az áldozatokkal. Mindannyian osztozunk az emberi nagyság dicsőségében és az emberi kudarc szégyenében.

Engedjék meg, hogy most felkérjelek benneteket, hogy az emlékezetében fellelhető legembertelenebb pusztításra összpontosítsátok elméjét. És most vedd ezt, minden emberi erőszakkal, minden emberi kapzsisággal, igazságtalansággal, ostobasággal, képmutatással, minden emberi nyomorúsággal együtt, és emeld fel mindezt, szíved teljes erejével az együttérzés és a gyógyulás áramába, amely a világ szívén lüktet – abban a központban, amelyben minden szívünk egy. Ez nem könnyű gesztus. Néhányunk számára szinte túl nehéznek tűnhet. De amíg el nem tudjuk érni és legmélyebb gyökereinkkel megérinteni az egyetértés és az együttérzés e közös forrását, addig még nem vallottuk szívünkben azt az egységet, amely közös emberi születési jogunk.

Ebben az egységben szilárdan állva csukjuk be a szemünket.

Csukjuk be a szemünket, hogy magunkhoz hozzuk vakságunkat, amikor szembesülünk a jövővel.

Csukjuk be a szemünket, hogy elménket a belső fényre összpontosítsuk, egyetlen közös fényünkre, amelynek fényében a sötétben is együtt járhatunk.

Csukjuk be a szemünket az egyetlen Lélek vezetésébe vetett bizalom gesztusaként, aki megindít bennünket, ha kinyitjuk szívünket.

„Egy az emberi Szellem”, de az emberi Szellem több, mint ember, mert az emberi szív kifürkészhetetlen. Ebbe a mélységbe mélyítsük csendben gyökereinket. Ott van a béke egyetlen forrása.

Egy pillanat múlva, amikor arra hívlak benneteket, hogy nyissátok ki újra a szemeteket, arra is hívlak benneteket, hogy ebben a Lélekben forduljatok békesség köszöntésével a mellettetek lévő emberhez. Ünnepünk ezzel a gesztussal tetőzik és záruljon, amellyel a béke hírnökeiként küldjük el egymást. Tegyük ezt most.

Béke mindnyájatokkal!