Mit taníthat nekünk a halál Az életről?

A halál fontos szövetséges az élet megbecsülésében. Nem a halállal való beteges foglalkozásra gondolok. Inkább arra a tudatosságra gondolok, hogy fizikai lényekként végesek vagyunk – őszinte felismerés arra a rövid időre, amit ezen a földön a szeretetre és a tanulásra fordíthatunk. A tudat, hogy testünk elkerülhetetlenül meghal, átégeti a társadalmilag konstruált létezésünk méltóságteljes őrületéhez való ragaszkodásunkat. A halál egy barát, aki segít elengedni a társadalmi pozícióhoz és az anyagi javakhoz való ragaszkodásunkat, mint a végső biztonság és identitás forrását. A halál tudatossága arra kényszerít minket, hogy szembenézzünk létezésünk céljával és értelmével, itt és most.

Azok, akik halálközeli élményeket éltek át, megerősítik, hogy a halál tudata kompromisszumok nélküli barát lehet, amely visszahozza a kapcsolatot azzal, ami a legfontosabb. Sok halálközeli élményt túlélő által kifejezett közös érzés, hogy a pénzre és az anyagi javakra helyezett hangsúly csökken, és a természet és mások szeretete iránti fokozott megbecsülés alakul ki. Dr. Kenneth Ring, a halálközeli élmények kutatója egy fiatalembert idéz, aki egy súlyos autóbaleset után halálközeli élményt élt át. Ennek eredményeként a fiatalember azt tapasztalta, hogy „tudatot fejlesztett ki arra vonatkozóan, hogy valami több történik az életben, mint pusztán a fizikai része... Ez egyszerűen egy teljes tudatosság volt nemcsak az anyagi javakról és arról, hogy mennyit tudunk megvenni – autók és egyéb dolgok, élelmiszer vagy bármi más formájában. Több van, mint pusztán az élet elfogyasztása. Van egy pont, ahol adnod kell neki, és ez nagyon fontos.”

Gandhi egyszer azt mondta: „Ahogy az erőszakra való felkészülés során meg kell tanulni az ölés művészetét, úgy az erőszakmentességre való felkészülés során meg kell tanulni a halál művészetét.” Ha erőszakmentes és szerető életet akarunk élni, akkor azzal kezdhetjük, hogy elfogadjuk saját halálunkat. A halálunk felismerése felébreszt minket társadalmi álmunkból, és ráébreszt minket helyzetünk valóságára. A halál rendíthetetlen társ az életben – egy elkerülhetetlen bizonyosság, amely ellen küzdenünk kell, miközben a mindennapi életünkben szétválasztjuk a jelentőset a jelentéktelentől. E tekintetben vegyük figyelembe Nadine Stair szavait a Louisville-i (Kentucky) lakostól, aki 85 éves volt, amikor ezt írta: „Ha újra élhetném az életemet”:

Legközelebb több hibát szeretnék elkövetni. Lazítanék. Erősebb lennék. Hülyébb lennék, mint eddig voltam. Kevesebb dolgot vennék komolyan. Több kockázatot vállalnék. Több hegyet másznék és több folyóban úsznék. Több fagylaltot ennék és kevesebb babot. Talán több valódi bajom lenne, de kevesebb képzelt... Azok közé az emberek közé tartozom, akik soha sehova sem mennek hőmérő, melegvizes palack, esőkabát és ejtőernyő nélkül. Ha újra kellene csinálnom, könnyebben utaznék, mint eddig.

Végül, vegyük figyelembe egy ma már nagyrészt elfeledett, 1877-ben az Egyesült Államokban írt könyv bölcsességét. Záróoldalain „Az élet királyi ösvénye” az élet egy olyan perspektíváját írja le, amely a halál megbecsüléséből fakad. Bár egy korábbi korszakból származó kecses ékesszólással íródott, ma is világosan fogalmaz:

Egyetlen nemet sem kímél, egyetlen kort sem mentesít. A fenséges és udvarias utak, amelyeken az uralkodók járnak, az út, amelyen az írástudók járnak, az ösvény, amelyet a harcos jár, a szegények rövid és egyszerű krónikái mind ugyanoda vezetnek, mind ugyanabban a hatalmas házban végződnek, bármilyen változatosak is az útvonaluk, amely minden élő számára rendeltetett... Nem számít, milyen tiszteletbeli pozíciót töltünk be, mindannyian ki vagyunk téve a halálnak... A halál helyes szemlélete hasznos lehet a legtöbb szabálytalan szenvedély enyhítésére. Így például láthatjuk, mivé válik a kapzsiság a fösvény koporsójában; ez az az ember, aki soha nem elégszik meg a gazdagsággal; de nézzük most, hogy néhány deszka veszi körül, és néhány négyzethüvelyk tartalmazza... Nézzük a mértéktelenség következményeit a falánk sírjában; lássuk, hogy étvágya most teljesen kielégítve, érzékei megsemmisülve és csontjai szétszórva.

Ezek az üzenetek világosak. Nem bújhatunk el a halál elől. Ölelése teljesen felemészti társadalmi létünket. Beosztások, társadalmi pozíció, anyagi javak, szexuális szerepek és imázsok – mind engedniük kell a halálnak. Ez nem azt jelenti, hogy fel kell hagynunk anyagi és társadalmi létünkkel. Inkább azt jelenti, hogy fizikai halálunk tényének tudatos tiszteletben tartásával képessé válunk arra, hogy áttörjünk a társadalmi színlelésen, hivalkodáson és zűrzavaron, amelyek általában elhomályosítják a valóban jelentős dolgok iránti érzékünket. A halál tudatossága szövetségesünk abban, hogy életünket a közvetlenség, a perspektíva és az arányosság érzésével töltsük meg. A halál valóságának elismerésével jobban értékelhetjük az élet ajándékát.

Ha a halált választanád szövetségesednek (mint minden pillanat értékességének emlékeztetőjét), és ha az univerzumot választanád otthonodnak (mint létezésünk lenyűgöző dimenzióinak emlékeztetőjét), vajon az élőség, az azonnaliság és a megrendítő erő természetes módon itatná át a pillanatról pillanatra tartó életedet? Ha tudnád, hogy órákon vagy napokon belül meghalsz, a legegyszerűbb dolgok is ragyogó és átható jelentőségre tennének szert? Minden pillanat minden korábbi mértéket meghaladóan értékessé válna? Minden virág, minden ember, minden repedés a járdán, minden fa múlandó és soha meg nem ismétlődő csodává válna? Az élet egyszerűsége segít ilyen tisztaságot és megbecsülést hozni az életünkbe. Milyen módokon lehet a halál megbecsülése hasznos társ a saját életedben?