Irányítja a dühöt a Hatalomba

A „Mi versus ők” nem olyan paradigma, amelybe Jacques Verduin belenyugszik. Az Insight-Out börtönprogram alapítójaként és igazgatójaként úgy véli, hogy a börtön olyan embereket szolgál, akik nem tudják visszatartani magukat, amikor veszélyesen cselekszenek, de azt is megtanulta, hogy egyikünk sem különbözik sokban a bebörtönzöttektől. Amikor egy kultúra skizofrén módon dicsőíti az erőszakot és lebecsüli az érzéseket, saját kényelmetlenségünket, félelmeinket és dühünket másokra vetítjük, és el kell zárnunk magunkból azt a részt, amellyel nem akarunk foglalkozni. A társadalommal szembeni adósság kifizetése egy dolog; attól való elhagyatottság egészen más. „A navahóknak van módja annak, hogy leírjanak valakit, aki bűncselekményt követett el: azt, aki úgy viselkedik, mintha nem lennének rokonai” – mondja.

Jacques fájdalmasan tudatában van a csúnya statisztikáknak: 107 amerikaiból egy van börtönben; minden nyolcadik fekete 18 és 35 év közötti férfi kerül rács mögé, több mint főiskolára jár; 28 gyerekből egynek van bebörtönzött szülője. Kalifornia 10 milliárd dollárt költ bebörtönzésre – többet, mint felsőoktatásra, ami évente 60 000 dollárt jelent egy ember elzárására. 18 hónapon belül pedig 64%-uk visszakerül a falak mögé. „A rendszer profitál saját kudarcából” – jegyzi meg Jacques. Mi tart fenn egy ilyen megbocsáthatatlan és ilyen hatástalan rendszert?

Egyrészt nagy pénzek vannak a rabok elszállásolásában, és a lobbisták által jól képviselt rendszernek sikerül felnőnie. De emellett az önmagunktól és egymástól való elidegenedés is a probléma nagy része. Amikor kapcsolatban vagyunk, elszámoltathatóak vagyunk, törődünk. Törődünk azzal, ha mások bántanak, és amikor nem törődünk egymással, az erőszak „egy kielégítetlen szükséglet tragikus kifejezésévé válik”, ahogy Marshall Rosenberg, az Erőszakmentes Kommunikációs Központ igazgatója véli.

Szerencsére Jacques megmutatta, hogy a foglyok felhatalmazása és átalakítása nagy szerepet játszik a börtönreform kinézetében, és a San Quentin állam börtöne sikeres társadalmi kísérletté vált, amely az egyik legjobban őrzött titka. Programjai, az Insight Prison Project és az Insight-Out, arra tanítják a foglyokat, hogy a dühöt és a fájdalmat pozitív erővé alakítsák át a börtönközösségben és saját környezetükben. Egy éven át tartó programban a résztvevők olyan kötelékeket kötnek egymással, amelyek túlmutatnak az életkori, faji, gazdasági és bandabeli különbségeken. Időbe telik, de ahogy a csoporttagok belenyugodnak a koncepcióba, gyakorolják a „tűzben ülést”. Ahogy Jacques kifejti: „A saját elsődleges fájdalmukkal ülve – azzal a fájdalommal, amely az érzéseik elfojtására indította őket – és a másodlagos fájdalmukkal – a mások megbántásával járó fájdalommal – erőre kapnak mindent elsöprő érzelmeik közepette. Tisztán égnek, és csak hamut hagynak maguk után. Felelősséget vállalnak érzéseikért és az általuk okozott szenvedésekért. Ha ez megtörténik, a legrosszabb helyük lesz, ahol a legrosszabb helyük lesz. gyakran elérik, hogy megmentsék a problémás fiatalokat az általuk választott úttól.

Bár megnyugodhatunk, hogy sok foglyot visszaengednek a közösségükbe, fennáll a veszély, amely fenyegetheti őket. Ahogy a fogvatartottakra vetítjük önmagunk azon részeit, amelyeket megtagadunk, úgy tudjuk rendkívül magas elvárásokkal terhelni őket, hogy kielégítsük a boldog befejezés iránti igényünket. Jacques kifejti: "Radék nyílik külső személyiségük és belső tapasztalataik között. Ezért szükségük van egy támogató rendszerre, hogy megosszák egymással küzdelmét, hogy megfeleljenek ezeknek az elvárásoknak. A szégyen mindannyiunkban ott van. Mindannyiunkban szükségünk van egy támogató rendszerre, amely segít kapcsolatba lépni sérült, de hitelesebb énünkkel. Ellenkező esetben lezuhanhatunk az újkori fasizmus csúszós lejtőjén, amely az önkifejezésre helyezi az önkifejezést. ez a fő motivátor a kábítószer-visszaeséshez vagy a bűnismétléshez.” A továbbiakban egy gondoskodóbb és megalapozottabb megoldást kínál: "Ahelyett, hogy megjavítanánk magunkat, ami azt feltételezi, hogy valami nincs rendben velünk, fogadjuk el és beszélgessünk a szemölcseinkről. Azzal, hogy sebezhetőek vagyunk, kivesszük a szégyenből a hatalmat. Ebben rejlik a hitelesség."

Sajnos San Quentin azon kevés helyek egyike, ahol a börtönreformot és a fogoly-rehabilitációt felkarolják. De Jacques jelenleg egy frissített munkafüzetet ír, és oktatóvideókat tervez, hogy ezt a munkát más helyekre is elvigye. Valójában Bosznia arra kéri őt, hogy segítse a börtönreform erőfeszítéseiket. Ha többet szeretne megtudni munkájáról, önkéntes munkát szeretne végezni, vagy adományt szeretne adományozni a képzési projekt támogatására, látogasson el a www.insight-out.org oldalra.

Míg a börtönkultúra sivár, Jacques továbbra is optimista. „Nagyon izgatott vagyok, hogy San Quentin belvárosa hogyan mesélheti el történetét a nagyobb kultúrának, hogyan kezdhetik el a szörnyek tanítani a gyerekeket.” Mint hiszi, minden rendszer összefügg, a társadalmi igazságosság és a környezeti igazságosság, az egyén és a közösség. Valójában a kapcsolat az, ahogyan mindannyiunkat gyógyulni lát. Amikor mindannyian rokonok vagyunk, senki sem szenved egyedül, és mindenki megváltása a miénk.