Áldás a kimerültnek

Amikor a szív ritmusa hektikussá válik,
Az idő addig terheli, amíg meg nem szakad;
Aztán minden fel nem mért stressz lejön
Az elmén, mint egy végtelen, növekvő súly,

A tudat fénye elhalványul.
Amit korábban könnyedén megtehettél volna
Most fáradságos akarati eseményekké válnak.

A fáradtság megszállja a lelkedet.
A gravitáció elkezd ereszkedni beléd,
Minden egyes csontot lehúzva.

Az ár, melyet sosem értékeltél, elmúlt.
És bizonytalan talajon ragadtál.
Valami bezárult benned;
És nem tudod visszakényszeríteni magad az életbe.

Kénytelen voltál belépni az üres időbe.
A vágy, ami hajtott, elpárolgott.
Nincs más hátra, mint pihenni
És türelmesen tanuld meg elfogadni az önmagad
Elhagytad a napok versenyét.

Először elsötétül a gondolkodásod
És a szomorúság eluralkodik rajta, mint a fásult időjárás.
A ki nem sírt könnyek áradata megrémít majd.

Túl gyorsan utaztál hamis talajon;
Most a lelked eljött, hogy visszavigyen téged.

Menedéket keresel az érzékeidben, nyílj meg
Minden apró csodára, amin keresztülrohantál.

Hajlítsd meg magad, hogy figyeld az eső útját
Amikor lassan és szabadon esik.

Utánozd az alkonyat szokását,
Időt szánva a színek kútjának megnyitására
Ez elősegítette a nappal ragyogását.

Rajzolj a kő csendje mellett
Míg a nyugalma magával ragadhat.
Légy túlzottan gyengéd magaddal.

Maradj távol a gyötrődő lelkűektől.
Tanulj meg időzni egy olyan ember közelében, aki jól érzi magát
Aki úgy érzi, hogy övé a világ összes ideje.

Fokozatosan visszatérsz önmagadhoz,
Miután megtanultad újfajta tiszteletet a szíved iránt
És az öröm, mely messze, a lassú időben lakozik.

-- John O'Donohue , az "Áldások" című filmből