A Figyelem Mint művészeti Forma

185 milliárd bitnyi információ. Egy átlagos élettartam alatt ennyit képes feldolgozni az emberi agy; a híres pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály szerint: „Ebből az összegből kell származnia mindennek az életünkben – minden gondolatnak, emléknek, érzésnek vagy cselekedetnek. Hatalmas mennyiségnek tűnik, de a valóságban nem jut el odáig.” Bármely korlátozott erőforrás esetében a hiány gyorsan szűkösség érzését keltheti. De vissza is téríthet minket a figyelmünkhöz, és elősegítheti a bölcs felhasználást.

A „Time Magazine” által minden idők egyik legjobb diplomaosztó beszédének nevezett, néhai író, David Foster Wallace odáig ment, hogy kijelentette, ennek a készségnek a csiszolása az oktatás legigazibb célja. Azt mondta, hogy „a gondolkodás elsajátítása valójában azt jelenti, hogy megtanuljuk, hogyan gyakoroljunk némi kontrollt afelett, hogy mit és hogyan gondolkodunk. Azt jelenti, hogy elég tudatosak és éberek vagyunk ahhoz, hogy megválasszuk, mire figyelünk, és hogy megválasszuk, hogyan konstruálunk jelentést a tapasztalatainkból.” A lényeg az emberi tapasztalat alapvető tulajdonságával – a figyelemmel – való munkában rejlik, amely négy fő aspektusra bontható:

1. Tudatosság: Ahogy itt ülök, látom a szelet susogni a levelek között, eszembe jut egy kellemes emlék az erdei kempingezésről, hallom a szomszédból beszűrődő jazzzene halk hangjait, és érzem a combhajlító izmaimban a feszültséget. Mindez egyszerre történik. Bizonyos mértékig tudatában vagyok nekik, de amikor tudatosan ráhangolódom rájuk, egyre több dolog bugyog fel. Bizonyos értelemben a pillanatnyi élményeimet teljes mértékben a tudatosságom szintje határozza meg. „Az elme tudattalan részei alkotják az elme nagy részét” – írja David Brooks a „Társadalmi állat” című könyvében. „[És ezeknek a részeknek] a feldolgozási kapacitása 200 000-szer nagyobb, mint a tudatos elmének.” A tudatos és a tudatalatti közötti határvonal nem éles. Azzal, hogy élesebbé teszem a képességemet, hogy észrevegyem mindazt, ami körülöttem és bennem történik, egyre több dolgot tudok tudatossá tenni. Ez az élesítés olyan, mint egy izom használata – minél többet használom, annál erősebbé válik.

2. Választás: A tudatos dolgokkal vajon érdemi módon figyelembe veszem-e őket, tanulok-e belőlük, és hajlandó vagyok-e megalapozottabb döntéseket hozni ezek alapján? A figyelem részben szándék, részben szokás. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szabadságra, mint a tetteink megválasztásának képességére, de finomabb szinten arról van szó, hogy megválasszuk, mire figyelünk, és hogyan. A trükk az, hogy megőrizzük a hűvös és folyékony objektivitást, amely lehetővé teszi számunkra, hogy pillanatról pillanatra továbblépjünk anélkül, hogy a tapasztalataink bármely aspektusa elakadna. Tehát egyrészt a tudatosság ápolása fokozott érzékelést eredményez, de azt is felismerjük, hogy képesek vagyunk mind valamivel foglalkozni, mind zökkenőmentesen továbblépni. Ahogy az „Ébredés az életre” című film sugallja : „A lényeg az, hogy állandó távozás állapotában maradjunk, miközben mindig megérkezünk.”

3. Elköteleződés: Paradox módon minél tudatosabban áramolhat a figyelmünk akadálytalanul, annál mélyebbre tud kapcsolódni, mivel már nem kényszerít minket a figyelemelterelés sziréndala. A Microsoft korábbi alelnöke, Linda Stone alkotta meg a „folyamatos részleges figyelem” kifejezést, amely olyan állapotra utal, amelyben folyamatosan és impulzív módon széttöredezzük a figyelmünket. Ebben a széttöredezettségi állapotban a szélességet a mélység rovására nyerjük, és a minőséget a mennyiségre cseréljük.

De bármikor megfordíthatjuk a mintát. Ahogy egyre jobban belefektetjük magunkat jelenlegi tapasztalatainkba, a passzív érdeklődésből az aktív kíváncsiságba, a teljes elköteleződésbe és végül a varázslatba jutunk. Varázslatot leheltünk a mindennapokba, felismerve, hogy Henry David Thoreau szavaival élve: "A nap minőségének befolyásolása a művészetek legmagasabb foka."

4. Áramlás: Habosítsd fel, Öblítsd le, Ismételd. Amint tudatossá válunk, kifejezetten úgy döntöttünk, hogy értelmesen ráhangolódunk, és teljességet adunk az élménynek, valójában számos ilyen pillanatot tudunk összefűzni. Ahogy Lynne Twist aktivista mondja: "amit értékelünk, azt értékeljük" - tehát minél jobban koncentrálunk valamire, annál jobban kiterjed a tudatunkban. Vegyünk egy egyszerű példát: hallgatunk egy barátunkat. Már azzal, hogy folyamatosan figyelünk erre az élményre, gazdagabban érzékelem a szavakat, tisztábban látom a valóságát, és ennek következtében hatékonyabban tudok részt venni a beszélgetésben. Tehát a figyelemnek ez a folytonossága lehetővé teszi számomra, hogy mélyebben megtapasztaljam és értékeljem azt, ami már előttem van, és elmerüljek a valóság tényleges áramlásában.

Minden pillanat lehetőséget ad arra, hogy elkezdjek figyelni, és ahogy ezt teszem, rájövök, hogy ez egy ajándék. Először is és mindenekelőtt egy ajándék önmagamnak, amely visszahoz a belső egyensúly állapotába. Aztán, ahogy elkezdem élvezni a hasznát, másoknak is adhatom. Végül pedig ez egy olyan ajándék, amely túlmutat a saját korlátozott identitás- és önérdekfogalmaimon .

Mindez elkezdődhet most azonnal, pusztán a tudatosság szándékával. Ez a fokozott tudatosság megnyitja a választási lehetőségeket, és ahogy elkezdek megalapozottabb döntéseket hozni, elmélyítem a tapasztalataim minőségét. Azzal, hogy ezt folyamatos erőfeszítéssé teszem, a tudattalan feldolgozástól a tudatalatti regisztráción át a tudatos figyelemig, az elkötelezett tanulásig fejlődöm; vagy az adatoktól az információn, a tudáson és a bölcsességen át. Ahelyett, hogy csak sodródnék az árral, valójában növekedhetek az árral.