Los Angelesben találkoztunk egy bandával a Dodger stadion mellett, és az ő dolguk fehér volt. Hispánok voltak, arcszínük krétafehér volt, szájukból vércseppek folytak ki, és fehér ruhát viseltek. Nem voltunk biztosak abban, hogy szellemek vagy emberek. Nagyon furcsák voltak, és egy darabig követtek minket, csak néhány lépéssel mögöttünk tartották az autójukat, és néha kiszálltak a kocsijukból, és csak álltak mellettünk, miközben meghajoltunk, némán, nem beszélve. Valahogy megvédtek minket, de nem. Nem tudtuk, mit csinálnak. 3-4 napig voltak ott!
Béla: Azt olvastam Hua mesternek írt leveleiben, hogy csak négy „fegyverrel” tudtok védekezni a veszély ellen: az örömöt, a kedvességet, az együttérzést és a kiegyensúlyozottságot. Nehéz volt ezeket gyakorolni, amikor félelmet éreztél?
HS: Nos, mint tudod, némasági fogadalmat tettem az egész zarándoklat alatt. És én nyelvtudós vagyok! Felnőttként, mivel nem voltam harcos, a szavaimat kellett használnom, hogy megvédjem magam. Szóval a szavak nagyok voltak számomra, és ha ezt elveszed… hirtelen felbukkannak ezek a sebezhetőségek. És Martynak, a társamnak és védelmezőmnek a zarándokúton Hua mester azt mondta, hogy ne alkalmazzon erőszakot, bár ő feketeöves. Ahogy mondtad, csak a kedvesség és az együttérzés erőeszközeit tudta használni, hogy megvédjen engem.
Szóval itt vagyunk, ez a két fehér, közép-amerikai gyerek meghajol az utakon. Egyetlen üdvösségünk a módszerben volt; egyszerűen meghajol és elmondja a Szútra nevét, és átadja az érdemet. Ha látok egy szellemhullát állni mellettem az autópályán, és az elmém blokkolja a szívemet abban, hogy érdemeket adjon át neki, akkor egyszerűen térjen vissza a módszerhez.
Hajolj tovább. Ezt úgy hívják, hogy egyetlen elmével meghajol, meghajol a Tízezer Buddha városa előtt, és reméli a világbékét. Bíznunk kellett a módszerben. Emlékezzetek arra, hogy végzős hallgató voltam, így megszoktam, hogy három szinten gondolkodjak, és át kellett vágnom mindezen, és az elmémet egy módszerre kell összpontosítanom, és bíznom kellett benne, hogy az jobb emberré változtat, a tudatosságom a bölcsességé, az önzésem pedig az együttérzésé. És ha ezt megtehetném, ha bízhatnék benne, akkor minden más rendben lenne. Az én dolgom az volt, hogy elhallgatjak és meghajoljak.
Béla: Szóval ez az az ereje, hogy minden három lépés után meghajol.
HS: Van még egy történet, ami eszembe jut. Van egy Lincoln Heights nevű hely a kínai negyed szélén Los Angelesben, és mindenki azt mondta nekünk, hogy ne menjünk el a gimnázium előtt, amikor nem megy, mert nem akarunk a középiskolásokkal szórakozni. Csak 3 hét telt el a zarándoklatunkig. Útban az iskola felé egy kerülőútba futottunk, ami 3 háztömbnyire eltért az utunkból, így amint az iskola felé értünk, 15:50-kor megszólalt a csengő.
Hirtelen körülvesznek minket ezek a gyerekek, és azt mondják: "Mi a fenét? Mit csinálsz? Ez olyan messze van." És "Hé szerzetes, azt hittem, szegény vagy, nézd meg azokat a Chuck Taylor- és Converse-csúcsokat! Honnan szerezted ezeket?"
Most találtam őket a szekrényben. Fogalmam sem volt, milyen márkájúak! Csak meghajoltuk az elménket, és azt mondtuk magunknak: "Ne harcolj vagy ne állj ellen, csak imádkozz."
Téglát és betont kezdenek dobálni ránk az utca túloldaláról, majd ez a két igazán nagy fekete lány odaáll közénk és a téglák közé, és figyelmeztetik a többieket: "Ti mindannyian hagyjátok abba! Nem csinálnak semmi rosszat. Hagyja abba, különben velünk kell foglalkoznia!" Tehát azt mondjuk: "Phuu." Tovább hajolunk a dombról, és sokáig nem hallok hangokat. Nem tudtam felkelni és körülnézni, mivel meghajoltunk. De amikor elérjük a járdaszegélyt, felállok, megigazítom a köntösömet, és mögé nézek. Nem hittem el, amit láttam. 28 középiskolás állt mögöttünk egy sorban meghajolva. Mind azt mondják: "Haha, ez klassz ember. Próbáld ki! haha." Körülbelül 30 perc múlva azt mondják: "Ok, szerzetesek, ez klassz és furcsa volt. Holnap is itt lesztek?"
Azt hittük, készen vagyunk a napra, és most a kínai negyedben vagyunk. Az utolsó meghajlás után felálltunk, hogy találkozzunk ezekkel a nagy, aljas kínai banda srácokkal, akik sötét szemüveggel, sebhelyekkel és tetoválásokkal állták el utunkat. Marty és én azt gondoljuk: „Ez egy nehéz módja annak, hogy lezárjuk a napot!”
Aztán egy srác középen megkérdezi ezen a halk, durva hangon: „Ezt a világbékéért csinálod”?
"Igen."
– Beszélsz kínaiul?
– Nem. Igen, de nem tud beszélni.
– Meddig fogod csinálni?
– Nos, 800 mérföldre északra tartunk.
"Csak így, végig meghajol? Rendben! Amíg a területünkön vagy, nincs miért aggódnod, biztonságban vagy. Szeretjük, amit csinálsz."
Ön ragaszkodik a módszerhez, és ez a legjobb védelem. Hajolj meg egyetlen elmével.
Béla: Most is meghajolsz, hogy visszatértél a kolostori életbe?
HS: Nem mindennap szoktam meghajolni, de mindig ez jár a fejemben. Nem hagytam abba a hajlongást.
Béla: Hogyan alakítod át a haragodat, amikor nem hajolsz meg?
HS: Türelmet használsz, és ülsz a tűz mellett. Hallgatod a világ hangjait. Ha a düh még mindig feltámad benned, ne mozdulj, mert még dolgod van. Át kell alakítanod a haragot, mert bármi, amit belül haraggal teszel, tüzet gyújt kívülről. Egy bizonyos ponton, ha a saját tüze fénnyé válhat hő helyett, akkor ezt a fényt kifelé sugározza, és segít felébreszteni az embereket. Bármit megtesz. Úgy beszélsz, énekelsz, magyarázol, bábelőadást csinálsz, hogy az emberek hallják. Ha nem hallanak, várnod kell.
Egy kis bölcsességgel is rendelkeznie kell. A bölcsesség felidézi, mi történt, amikor utoljára kiengedted a haragot. Hogy sikerült ez neked? Valószínűleg borzalmasan érezted magad utána. Ha elengedjük a haragot, ha tisztességes haragnak vagy önvédelemnek vagy bárminek tartjuk magunkat, emlékszel, hogy katasztrófa volt. Kezded a haragot olyan eszköznek tekinteni, amely általában sokkal pusztítóbb, mint amennyi hasznos. Ki kell várni, ami különbözik az elnyomástól. Az elnyomás az oldalról fog kijönni, mint amikor lenyomja a vizet egy futó tömlőre.
Ehelyett azt kell tenned, hogy visszamész, és azt mondod: "Ezúttal nem fogok dühös lenni. A tűz nem az az eszköz, amelyet használni akarok." Akkor tedd fel magadnak a kérdést: honnan jött a harag? Buddha azt mondja, hogy a harag többnyire a csalódott vágyból fakad. Azt akartad, hogy valaki felismerjen például. Ránézel, és megkérdezed: „Ki az az „én”, aki híres akar lenni? Ez egy illuzórikus „én”, egy konstruált „én”. Miért ne örülne annak a boldogságnak, aki elismerést kap? A vágy elmúlik, majd a harag is elmúlik.
Tedd fel magadnak a kérdést: „Meddig fogom végigfutni az életemet élvezet után menekülve a fájdalom elől?” Amikor ezt kérdezed, rájössz, hogy van más lehetőség is. És ahogy öregszel, rájössz, hogy nehezebb elmenekülni a fájdalom elől. A harmadik alternatíva az, hogy ülj nyugodtan és találd ki. Figyeld, figyeld és halld a világ hangjait. A legtöbb hang az élvezet és a fájdalom elől való futáshoz kapcsolódik.
Tehát ha hallod a világ hangjait, és rájössz erre, akkor megkérdezed: "Csak ennyi van?" Nem, több van, de belül van. Határozza meg Bodhit, és kérdezze meg: „Hogyan ébredjek fel?” Keresztül az élőlényeken. Ha komolyan szeretnél felébredni, figyelj a következő hamis gondolatodra, és lépj át rajta. A harag hatalmas mennyiségű energia. Szerezze vissza és hasznosítsa újra. Használd fel ezt az emelkedő energiát, és alakítsd át fénnyel.
COMMUNITY REFLECTIONS
SHARE YOUR REFLECTION
6 PAST RESPONSES
It might be time to bring out my Free Hugs sign again. I stopped hugging on the streets due to pandemic.
I have started sharing bubbles again.🫧
small smile playing on my lips
lovely...