Tom Carter Epikus utazása Kínán keresztül

Tom Carter amerikai fotóriporter több mint 35 000 mérföldet utazott 33 tartományban, korlátozott költségvetéssel, mindössze egy hátizsákkal és egy digitális fényképezőgéppel. 56 különböző etnikai kisebbséggel találkozott, mindegyiknek megvan a maga sajátos nyelve, szokásai és életstílusa. Ezeket katalogizálta új könyvében, a CHINA: Portré of a People-ben , amely több mint 800 képet tartalmaz az utazásáról. Fényképezésén keresztül képes megragadni egy ősi föld és egy modern nagyhatalom esszenciáját. Dowser beszélt vele, hogy megtudja, hogyan tudta elindítani ezt a projektet…

Hogyan tudtad életre kelteni ezt a projektet? Mekkora volt a költségvetése, és kapott-e támogatást alapítványoktól, szervezetektől stb., hogy ez megvalósuljon?

KÍNA: Portré of a People teljes egészében saját zsebből finanszírozták, és puszta véletlenből jött létre. 2004-ben érkeztem Kínába angoltanárként, és 2 egymást követő évig dolgoztam szabadság nélkül, hogy megspóroljam a fizetésemet, hogy hátizsákkal bejárhassam Kína 33 tartományát. Útközben készítettem képeket, csak szórakozásból, és további 2 év és 35 000 mérföld után gyűjtöttem össze egy gyorsítótárat a fényképekkel, amelyeket a barátaim arra buzdítottak, hogy tegyem könyvvé. Találtam egy független kiadót Hongkongban, aki meglátta a munkámban rejlő lehetőségeket, így együtt megalkottuk a CHINA: Portré of a People című könyvet, amely a modern Kínáról szóló legátfogóbb fotóskönyv lett, amelyet egyetlen szerző valaha is kiadott.

Mi késztetett arra, hogy meglátogassa Kína minden szegletét – volt-e mégis valami konkrét vágy, ami arra késztette, hogy elinduljon erre az útra?

Mielőtt Kínába jöttem tanítani, 1,5 évet töltöttem hátizsákos mexikói, kubai és közép-amerikai teljes hosszában, így bennem volt a vándorlás, hogy továbbra is láthassam a világot, de nem volt pénzem, ezért döntöttem úgy, hogy külföldön tanítok angolt, ami ideális módja az utazásnak ÉS pénzt is kapni érte. Miután megérkeztem Kínába, késztetést éreztem, hogy mindent meglássam, mert egy ilyen hatalmas és történelemben gazdag vidék megérdemli, hogy szabadidőben igyunk, ne csak egy gyors nyaralást a híres helyszíneken. Csak miután befejeztem az utazást, tudtam meg, hogy én vagyok az egyetlen külföldi, aki ilyen sokat utazott az országban, így akaratlanul is úttörő utazássá vált. De maga az út nem volt könnyű: nem egyszer majdnem elvesztettem az életem, és korlátozott költségvetésem miatt az elképzelhető legrosszabb helyeken kellett aludnom, az utcai kajával élnem, és minden szükséges eszközzel utaznom, hogy faluról falura, városról városra jussak. Sokszor akartam sírni és hazamenni, de kitartottam.

Egy mondatban hogyan foglalná össze Kínát, egy olyan országot, amely a gazdasági kapcsolatok miatt annyira lenyűgözővé vált az Egyesült Államokban?

Személy szerint Kínát összefoglalva a lehetőségek igazi földjének nevezném, ahol bárki, beleértve a külföldi bevándorlókat is, újrakezdheti és megvalósíthatja álmait. Amerika sajnos elvesztette ezt a címet.

Milyen helyek/régiók/emberek leptek meg az utazás során? Találtál olyan dolgokat/hagyományokat/szokásokat Kína egyes részein, amelyek elgondolkodtattak vagy szórakoztattak?

A legjobban az lepett meg, hogy a kínaiak nem csupán egyetlen homogén faj; Kínában több mint 56 etnikum él, fizikailag és kulturálisan ugyanolyan változatos, mint bármelyik nyugati ország. A könyvemben szereplő fotók megpróbálják megörökíteni ezt a sokszínűséget, amennyire csak tudtam az országon át sodródva.

Mit szeretnél, ha a néző/olvasó elmenne a könyv megtekintése után? Mi volt a célod, amit próbáltál elérni – úgy érzed, hogy sikerült?

Utazás közben és fényképezés közben nem volt semmi célom vagy programom. Csak a földet láttam, és emberekkel találkoztam útközben. A fotók utólagos gondolatok voltak. De miután átkutattam a több ezer készített képet, azt tapasztaltam, hogy valóban megörökítettem a kínai társadalom életének és emberiségének szinte minden aspektusát, az emberek mindennapi hétköznapi életétől a nemzet egyedi iparágaiig és szubkultúráiig. Talán ezért is fogadták olyan jól ezt a könyvet: mert túl gyakran a hivatásos fotósoknak és újságíróknak sajátos napirendjük van, míg az én fotóim teljesen semlegesek, őszinték és őszinték.

Milyen tanácsot adna azoknak a fiatal újságíróknak, akik ilyen projekteket fontolgatnak, de nehezen tudják életre kelteni őket – hová fordulhatnak finanszírozásért, támogatásért, vagy hogyan építhetik fel projekteiket úgy, hogy azok gyakorlatiasak és lehetségesek legyenek?

Azt hiszem, már nem sok pénz jut a fotósra, hacsak nem kötődik egy hírügynökséghez vagy vállalati kiadóhoz. Az iparág túltelített a fényképekkel; most mindenkinek van digitális fényképezőgépe. Biztos vagyok benne, hogy vannak támogatások, de ez időt és sok papírmunkát igényel. De nem hiszem, hogy a pénz elengedhetetlen az utazáshoz és a művészethez. Utazásom és könyvem bizonyítja, hogy a rugalmasság és az alanyok iránti őszinte tisztelet éppolyan fontos. Ha utazni szeretne, de nincs pénze, fontolja meg a külföldi tanítást. Ha csak rövid ideje van egy ország látogatására, fontolja meg, hogy letérjen a kitaposott ösvényről; kerülje a turisztikai helyszíneket. Nem kerül pénzbe egész nap az utcán sétálni, mint én, és mindig többet fogsz így tanulni és látni a kultúrát, mintha minden pénzedet valamilyen túrára költötted volna.