Fritjof Capra: Mindannyian együtt Vagyunk Ebben

Fritjof Capra szerint a modern tudomány felismeri, hogy a világ egy élő hálózat – mélyreható következményekkel.

Az Egy Föld, egy Emberség, Egy Jövő – a Feltámadás indulásának 50. évfordulója alkalmából megrendezett közelmúltbeli összejövetel témája, amelyet költők, filozófusok és spirituális tanítók közvetítettek az idők során. Egyik legszebb kifejezése abban az ünnepelt beszédben található, amelyet Seattle-nek tulajdonítanak az Egyesült Államok északnyugati részén található Washington állam suquamish és duwamish törzsének főnökének:

Ezt tudjuk:
minden dolog összefügg
mint a vér
ami egy családot egyesít...
Bármi is történik a földdel,
sújtja a föld fiait és leányait.
Az ember nem szőtte az élet hálóját;
ő csupán egy szál benne.
Bármit is csinál az interneten,
csinál magának.

Ugyanez a gondolat áll a Föld Chartájának lényegében, amely 16 alapelv figyelemre méltó nyilatkozata egy igazságos, fenntartható és békés világ felépítéséhez. A Föld Charta preambuluma kimondja:

A Föld történelmének kritikus pillanatában állunk, amikor az emberiségnek meg kell választania a jövőjét… Fel kell ismernünk, hogy a kultúrák és életformák csodálatos sokszínűsége közepette egy emberi család és egy földi közösség vagyunk, akiknek közös a sorsa.

Az életháló és a földi közösség, vagy életközösség régi fogalmai teljes mértékben összhangban vannak a tudományban az elmúlt 30 évben kialakult új életfelfogással. Legutóbbi The Systems View of Life című könyvemben, amelyet Pier Luigi Luisival közösen írtam, az élet ezen új tudományos felfogásának nagyszerű szintézisét kínálom.

Egy új életfelfogás

A kortárs tudomány élvonalában az univerzumot már nem elemi építőelemekből álló gépnek tekintik. Felfedeztük, hogy az anyagi világ a kapcsolatok elválaszthatatlan mintáinak hálózata; hogy a bolygó egésze egy élő, önszabályozó rendszer. Az emberi test gépként és az elme mint különálló entitás nézetét felváltja az, amely nemcsak az agyat, hanem az immunrendszert, a testi szöveteket, sőt minden sejtet élő, kognitív rendszernek tekinti. Az evolúciót ma már nem a létért folytatott versengő küzdelemnek tekintik, hanem inkább kooperatív táncnak, amelyben a kreativitás és az újdonságok állandó megjelenése a mozgatórugó. És a komplexitás, a hálózatok és a szerveződési minták új hangsúlyozásával a minőségek új tudománya lassan kialakulóban van.

Ezt az új tudományt „az élet rendszerszemléletének” nevezem, mert egy újfajta gondolkodást foglal magában – a kapcsolatokban, mintákban és kontextusban való gondolkodást. A tudományban ezt a gondolkodásmódot „rendszeres gondolkodásnak” vagy „rendszeres gondolkodásnak” nevezik. A kapcsolatokban való gondolkodás kulcsfontosságú az ökológia szempontjából, mivel az ökológia – a görög oikoszból, azaz „háztartásból” származik – a Földi Háztartás különböző tagjai közötti kapcsolatok tudománya.

Az élet rendszerszemléletének megfelelő bemutatása egy egész folyamatot igényelne. Valójában most egy ilyen kurzust tartok online, egy 12 előadásból álló sorozatban. Én "Capra Course"-nak hívom. Itt csak néhány kiemelést tudok adni.

Élő hálózatok

Az élet rendszerszintű megértésének egyik legfontosabb felismerése az a felismerés, hogy a hálózatok minden élő rendszer szerveződésének alapmintáját jelentik. Az ökoszisztémák a táplálékhálók (azaz élőlények hálózatai) fogalmai alatt értendők; az organizmusok sejtek, szervek és szervrendszerek hálózatai; a sejtek pedig molekulák hálózatai. A hálózat olyan minta, amely minden életre jellemző. Ahol életet látunk, hálózatokat látunk. Valójában a mechanikus életszemlélettől a rendszerszemléletű paradigmaváltás középpontjában a metafora alapvető változása található: a világ gépként való látásától egészen hálózatként való megértésig.

Ezen élő hálózatok alaposabb vizsgálata megmutatta, hogy fő jellemzőjük az, hogy öngenerálóak. Egy sejtben például az összes biológiai struktúrát – a fehérjéket, az enzimeket, a DNS-t, a sejtmembránt és így tovább – a sejthálózat folyamatosan termeli, javítja és regenerálja. Hasonlóképpen, egy többsejtű szervezet szintjén a test sejtjeit folyamatosan regenerálja és újrahasznosítja a szervezet anyagcsere-hálózata. Az élő hálózatok összetevőik átalakításával vagy cseréjével folyamatosan létrehozzák vagy újrateremtik magukat. Ily módon folyamatos szerkezeti változásokon mennek keresztül, miközben megőrzik webszerű szerveződési mintáikat. A stabilitás és a változás együttélése valóban az élet egyik legfontosabb jellemzője.

A társadalmi szférában az életet hálózatok formájában is felfoghatjuk, de itt nem kémiai folyamatokról van szó, hanem kommunikációs folyamatokról. A közösségi hálózatok, mint tudják, kommunikációs hálózatok. A biológiai hálózatokhoz hasonlóan öngenerálóak, de amit generálnak, az többnyire nem anyagi. Minden kommunikáció gondolatokat és jelentéseket hoz létre, amelyek további kommunikációt eredményeznek, és így az egész hálózat önmagát generálja.

Az elme és a tudat

A rendszerszemléletű életszemlélet egyik legfontosabb és legradikálisabb filozófiai vonatkozása az elme és a tudat természetének új felfogása, amely végre felülkerekedik az elme és az anyag karteziánus megosztottságán, amely évszázadok óta kísérteti filozófusokat és tudósokat.

A 17. században René Descartes a két független és különálló birodalom – az általa „gondolkodó dolognak” (res cogitans) –, az anyagé, a „kiterjedt dolog” (res extensa) közötti alapvető megosztottságra alapozta nézetét.

Descartes nyomán a tudósok és filozófusok továbbra is úgy gondolták az elmét, mint valami megfoghatatlan entitást, és nem tudták elképzelni, hogyan kapcsolódik ez a „gondolkodó dolog” a testhez. A rendszerszemléletű életszemlélet döntő előrelépése az volt, hogy felhagyott a karteziánus tudattal, mint „dologgal”, és felismerte, hogy az elme és a tudat nem dolgok, hanem folyamatok.

Az elme ezen újszerű koncepcióját az 1960-as években dolgozta ki Gregory Bateson antropológus, aki a „mentális folyamat” kifejezést használta, és ettől függetlenül Humberto Maturana biológus. Központi belátásuk a megismerés, a megismerés folyamatának az életfolyamattal való azonosítása. A megismerés Maturana szerint az élő hálózatok öngenerálásában és önfenntartásában részt vevő tevékenység. Más szóval, a megismerés maga az élet folyamata. Az élő rendszerek önszervező tevékenysége az élet minden szintjén szellemi tevékenység. Egy élő szervezet – növény, állat vagy ember – kölcsönhatásai környezetével kognitív kölcsönhatások. Így az élet és a megismerés elválaszthatatlanul összefügg. Az elme – vagy pontosabban a mentális tevékenység – immanens az anyagban az élet minden szintjén. Először van olyan tudományos elméletünk, amely egyesíti az elmét, az anyagot és az életet.

Rendszerszintű problémák – rendszerszintű megoldások

Szeretném hangsúlyozni, hogy az én rendszerszemléletű életszemléletem szintézise nemcsak elmélet, hanem nagyon konkrét alkalmazásai is vannak. Az életháló fenntartása című könyvünk utolsó részében az élet rendszerszemléletének kritikus jelentőségét tárgyaljuk sokrétű globális válságunk problémáinak kezelésében.

Manapság egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy e problémák – energia, környezet, éghajlatváltozás, gazdasági egyenlőtlenség, erőszak és háború – egyike sem értelmezhető elszigetelten. Ezek rendszerszintű problémák, ami azt jelenti, hogy mindegyik összefügg és kölcsönösen függenek egymástól. Ahogy Ferenc pápa a Laudato si' figyelemreméltó enciklikájában fogalmaz, közös otthonunk súlyosan tönkremegy... [Ez] nyilvánvaló a nagyszabású természeti katasztrófákon, valamint a társadalmi, sőt pénzügyi válságokon is, hiszen a világ problémáit nem lehet elszigetelten elemezni vagy megmagyarázni... Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy minden mennyire összefügg egymással .

Ezek a rendszerszintű problémák megfelelő rendszerszintű megoldásokat igényelnek – olyan megoldásokat, amelyek egyetlen problémát sem oldanak meg elszigetelten, hanem más kapcsolódó problémák kontextusában kezelik azt. A rendszerszintű megoldások tehát több problémát egyszerre oldanak meg, míg a rendszerszintű problémák több területen is káros következményekkel járnak.

Hadd vegyem példának a mezőgazdaságot. Ha vegyszeres, nagyipari mezőgazdaságunkról áttérnénk az ökológiai, közösségorientált, fenntartható gazdálkodásra, az jelentősen hozzájárulna három legnagyobb problémánk megoldásához:

• Nagymértékben csökkentené energiafüggőségünket, mivel fosszilis tüzelőanyagaink egyötödét élelmiszertermesztésre és -feldolgozásra használjuk.

• Az egészséges, biotermesztésű élelmiszerek nagymértékben javítanák a közegészséget, mivel számos krónikus betegség – szívbetegség, agyvérzés, cukorbetegség stb. – összefügg táplálkozásunkkal.

• Az ökológiai gazdálkodás jelentősen hozzájárulna a klímaváltozás mérsékléséhez, mivel a szerves talaj egy szénben gazdag talaj, ami azt jelenti, hogy CO2-t von el a légkörből, és azt szerves anyagokba zárja.

Ez csak egy példa a rendszerszintű megoldásra. Az elmúlt néhány évtizedben a globális civil társadalom kutatóintézetei és tanulási központjai több száz ilyen rendszerszintű megoldást dolgoztak ki és javasoltak szerte a világon. A Resurgence az elmúlt 50 évben a tudomány, a művészet, a filozófia, a spiritualitás és az aktivizmus egyedülálló keverékével a tudomány, a művészet, a filozófia, a spiritualitás és az aktivizmus fémjelzé vált megoldásainak dokumentálásában és megvitatásában az élen járt az elmúlt 50 évben. Boldog évfordulót, Resurgence!

Ez a cikk az oxfordi Worcester College-ban 2016 szeptemberében megrendezett One Earth, One Humanity, One Future konferenciára készült tanulmányon alapul.