Ez a hely, ahová Tartozol

Nehéz reménykedni. Ahogy öregszel, egyre nehezebb lesz.
mert a remény nem függhet a jó érzéstől
és ott van a magány álma az éjfélkor.
Te is megvontál a hited a jelenlegi valóságtól
a jövőről, ami biztosan meglep majd minket,
és a remény nehezebb, ha nem jöhet jóslatból
semmivel sem többet, mint kívánságokkal. De hagyd abba a tétovázást.
A fiatalok reménykedésre kérik az öregeket. Mit fogsz mondani nekik?
Legalább azt mondd el nekik, amit magadnak mondasz.

Mert nem tudtuk úgy alakítani az életünket, hogy az
helyeink, az erdők romokban hevernek, a mezők erodálódnak,
a patakok szennyezettek, a hegyek feldőltek. Remény
majd a saját tudásod által a helyedhez tartozni
arról, hogy mi az, ami sehol máshol nem létezik, és általa
Úgy törődsz vele, ahogy semmi mással,
a hely, ahová tartozol, bár nem a tiéd,
mert kezdettől fogva az volt, és mindvégig az lesz.

Tartozz a helyedhez azáltal, hogy ismered a többieket, akik
a szomszédaid benne: az öregember, a beteg és szegény,
aki gémként jön a patakhoz, hogy halászzon,
és a patakban lévő halak, és a férfias gém
halakat a patakban lévő halakért és az éneklő madarakért
a fák között a halász csendjében
és a gém, és a fák, amelyek őrzik a földet
rajtuk állnak, ahogy nekünk is meg kell tartanunk, vagy meghalunk.

Ezt a tudást hatalommal nem lehet elvenni tőled
vagy vagyon által. Be fogja hallgatni a hatalmasokat
amikor a hitedet kérik, és a gazdagoknak
amikor a földedet és a munkádat kérik.
Válaszolj a többi itt lévő ismeretében
és hogyan lehet itt lenni velük. Ezzel a tudással
add meg a szükséges értelmet. Állj mellette
a józan ész méltóságában, bármi is következzen ebből.

Beszélj embertársaiddal, mintha a te helyed lenne
megtanított titeket beszélni, ahogyan hozzátok szólt.
Beszéld a nyelvjárását, ahogy régi honfitársaid beszélték
mielőtt rádiót hallottak volna. Beszélj
nyilvánosan azt, amit nem lehet nyilvánosan tanítani vagy tanulni.

Hallgasd magányosan, csendben a felemelkedő hangokat
könyvek lapjairól és a saját szívedből.
Maradj csendben, és figyelj a hozzád tartozó hangokra
a patakpartokra, a fák közé és a nyílt mezőkre.
Vannak dalok és mondások, melyek ehhez a helyhez tartoznak,
ami által önmagáért beszél, és nem másért.

Akkor a reményedre a lábad alatt találtál.
A mennyország reménye, hadd nyugodjon a földön
láb alatt. Világítsa meg a ráeső fény
szabadon rajta az éjszakák sötétje után
és tudatlanságunk és őrültségünk sötétsége.
Világosítsa meg azt is a benned lévő fény,
ami a képzelet fénye. Általa látod
más helyeken élő emberek hasonlósága önmagadhoz
a helyeden. Változatlanul rávilágít a gondoskodás szükségességére
más emberek, más teremtmények, más helyeken lévők felé
ahogyan azt kérnéd tőlük, hogy törődjenek a helyeddel és veled.

Végre sincs jobb hely, mint a világ. A világ.
nem jobb, mint a helye. Végre a helye.
nem jobbak a népüknél, miközben a népük
maradj bennük. Amikor az emberek
elsötétül bennük a fény, elsötétül a világ.

a This Day: New & Collected Sabbath Poems (Kontrapont, 2013) című kötetből.  

***

A következő egy 2009-es videó, amelyen Bill McKibben bemutatja Wendell Berryt a George Washington Egyetemen. A videóban Berry felolvassa a fent megosztott verset.