Peter Buffett: Nem teszünk Eleget

Július végén Peter Buffett, Warren Buffet milliárdos fia és a NoVo Alapítvány társelnöke közleményt írt a New York Timesban , és azzal érvelt, hogy a jótékonykodás túl nagy része arra irányul, hogy az adományozó jól érezze magát, nem pedig a sürgető társadalmi problémák tényleges megoldására. Ez a viselkedés, amelyet „jótékonykodó gyarmatosításként” emleget, állandósítja az egyenlőtlenséget, ahelyett, hogy felszámolná azt.

A cikk ágazati vitát váltott ki, néhányan dicsérték Peter értékelését, miszerint túl sok figyelmet fordítunk az adományozókra, és nem fordítunk kellő figyelmet az új rendszerekre, míg mások azt állították, hogy túlságosan leegyszerűsíti a problémát anélkül, hogy megoldást kínálna. (Olvassa el a válaszok összefoglalóját a Chronicle of Philanthropy oldalon.)

Peterrel beszélgettünk arról, hogy miért írta a cikket, hogyan elmélkedik a válaszokról, és miért gondolja, hogy mindenkit, aki a filantróp szektorban dolgozik, „az állása elvesztésére kell késztetni”.

Kezdjük az elején: Mi késztetett arra, hogy megírja ezt a darabot, és mit remélt, hogy meg fog történni?

Nos, ezt az elmúlt hét év megfigyelése késztette. A „jótékonykodó gyarmatosítás” kifejezés sok évvel ezelőtt merült fel, amikor civil szervezetekkel beszélgettünk tapasztalataikról, és azt tapasztaltam, hogy amikor kimondtam ezt a kifejezést, sokan rágyújtottak és egyetértettek. Túl sok ember érezte úgy, hogy az adományozónak válaszol, nem pedig a földre.

Körülbelül egy hónapja írtam egy dalt erről, és rájöttem, hogy ez a dal nem elég, de fogalmam sem volt, hogy ilyen reakció lesz. Egész életemben dalokat írtam, és a slágerem végül ez lett!

Hogyan hat az Ön nézőpontja a jótékonyságára, különösen a NoVo Alapítvánnyal folytatott munkájára?

Csak lábujjhegyen tart minket. Folyamatosan kihívások elé állítjuk magunkat, és megkérdőjelezzük magunkat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy reagálunk azokra a dolgokra, amelyek a helyszínen történnek. Valójában az állandó fékekről és egyensúlyokról szól. És azt hiszem, hamarosan még több viselkedésbeli változást fog látni velünk. Igyekszünk ehhez igazodni.

Nem beszéltem jó vagy rossz megközelítésről, jóról vagy rosszról. Nem állítom, hogy tudok valamit, hanem kipróbálok dolgokat, és példát mutatok.

A Bloomberg BusinessWeek nemrégiben adott interjújában Bill Gates megismételte néhány kijelentését, amelyben megkérdőjelezte a legújabb, legújabb technológia finanszírozására fektetett hangsúlyunkat, és azt mondta: „ Ha egy gyereknek hasmenése van, nem, nincs olyan webhely, amely ezt enyhítené. ” Ön szerint a jótékonykodásnak tényleg csak prioritási problémája van, és ha igen, mi az, és hogyan kezeljük?

Feltételezem, nevezhetjük prioritási problémának, de ez ennél mélyebb. Ez egy rendszerszintű és funkcionális probléma. Valóban úgy gondolom, hogy kétféle jótékonyságra van szükségünk. Az egyik az, hogy megállítsuk a vérzést: az élelem, a menedékek, ezek mind szükségesek. De valódi étvágynak kell lennie egy új magatartási rendszer, új gazdaságok, új piacszemléleti módok köré építő állványzatok felépítésére. Mindig arról beszélünk, hogy ki kell emelnünk az embereket a szegénységből abból, hogy napi két dollárból éljenek, de arra gondolok, hogyan élhetünk meg napi két dollárból?

Azt hiszem, csak meg kell támadni az egészet. A humanizmuson alapuló rendszer újjáépítése. És igen, fontos, hogy itt és most figyeljünk, de valami másra kell figyelnünk. Ezért szeretem az oldalad nevét. Idealistákra van szükségünk, olyan emberekre, akik más világot képzelnek el.

És ha már Bill Gatesről beszélünk, milyen válaszokat kaptál a nagy filantrópoktól?

Kaptam néhányat. Sok választ kaptam különböző szervezetektől, de nem túl sokat az olyan hatalmas oldalaktól, mint Bill és Melinda. Másodkézből hallottam Soros Györgyről az erről szóló beszélgetésben és egy belső találkozón a Fordnál. Szóval, sokan beszélnek, de nem igazán beszélnek hozzám, és szerintem ez jó dolog.

Ön azt mondja a művében: „Gyakran hallom az embereket, hogy „ha lenne, amink van” (tiszta víz, hozzáférés az egészségügyi termékekhez és a szabad piacokhoz, jobb oktatás, biztonságosabb életkörülmények). Igen, ezek mind fontosak. De egyetlen „jótékonysági” (utálom ezt a szót) beavatkozás sem oldhatja meg ezeket a problémákat. Ezt követően azt mondod a Huffington Postban : „ A jótékonysági szektorban mindenkit arra kell késztetni, hogy elveszítse az állását.”

Sokan közülünk, akik nonprofit szervezeteknél dolgozunk, részt veszünk a tiszta víz, a jobb oktatás és a biztonságosabb életkörülmények biztosítását célzó munkában, és valójában karriert is csinálunk. Tehát szerinted milyen szerepe van a nonprofit szervezeteknek abban, amit „jótékonysági ipari komplexumnak” neveznek, és milyen szerepünk lehet a jótékonyság megváltoztatásában?

Nos, ismét itt és most van. Az embereknek szükségük van ezekre a dolgokra, de hosszú távon és kritikusabban kell gondolkodnunk.

Az oktatás nagyszerű példa. Hallottam egy embertől egy nagy filantróp szervezetnél, amely az afrikai oktatásra összpontosít, és azon töprengett, hogy miért várjuk el tőlük, hogy importáljanak egy olyan oktatási rendszert, amelyről tudjuk, hogy megromlott, és ami még nálunk sem működik?

Néhányunknak felfelé kell néznie. Meg kell kérdeznünk: „Ez a legjobb dolog?” – Fenntartható ez? Minden falunak megvannak a maga körülményei, és a bonyolultság az, hogy ezt a munkát hatékonyan kell végeznünk, akkor ne tegyük tovább. Melyek a mélyebb rendszerszintű megoldások?

Ez mindkét oldalon probléma. Annyi alapítvány válik intézménnyé, és senki sem úgy megy el az alapítványi munkához, hogy „ma szeretném elveszíteni ezt az állást, hogyan tehetem ezt?” Ugyanez a civil oldalon: ez a cél és a fizetés, és ki ne szeretné mindkettőt? Tudni valami értelmeset és ételt tenni az asztalra. Ezzel nem lehet vitatkozni. De akkor hogyan győződhet meg arról, hogy a legmélyebb célja az, hogy többé ne legyen munkája?

A beszélgetés eddig meglehetősen makroszintű volt, az alapítványokra és a szervezetekre összpontosítva. Mit tehetünk egyénileg, ha változásról és jótékonyságról van szó?

Egy dolgot megtanultam, hogy Gandhi idézete: „Légy az a változás, amelyet látni szeretnél a világban” nehezebb, mint gondolnád. Az emberek a változással vannak elfoglalva, de változásnak lenni – együttérzés és megértés helyéről élni, majd onnan dolgozni – egész nap sokkal nehezebb lehet. Tudom, hogy ez amolyan new-agey-nek hangzik, de valójában belülről kezdődik. Ellenőriznie kell az egóját az ajtóban.

Ennek a másik darabja a fogyasztás: Ha egyszer elkezded fogyasztani a kultúrát, az elkezd téged is fogyasztani. Mindez értelmetlen ahhoz a kapcsolathoz képest, amelyet a melletted lévő személlyel ápolt. Ki kell kapcsolnunk a fogyasztói kultúra csapját, ami a legalacsonyabb közös nevezőre redukálja az embereket.

A válaszok eltérőek voltak, attól függően, hogy ünnepelték-e az Ön álláspontját, miszerint a jótékonykodás nem tesz eléggé a status quo megkérdőjelezéséhez, vagy néhányan azt mondják, hogy félrevezetik a jótékonyságot, a gazdaságot és a nonprofit szervezetek működését. A téma körül zajló beszélgetés fényében megváltozott-e egyáltalán a gondolkodása, és mi van, ha bármit is tesz ennek a beszélgetésnek a fenntartása érdekében?

Azt kell mondanom, hogy biztosan megtanultam egy adott kart a megfelelő irányba, a megfelelő időben elfordítani. Lenyűgöző az a tény, hogy egy operátor ennyi energiát képes felszabadítani. Ez tudatosabbá tett bennem, mert velem történt!

És egy nagyon óvatos következő lépés számunkra a NoVo-nál, mert nem akarok belerángatni a jóról és a rosszról szóló beszélgetésbe, a folyamatos próbálkozások és tévedések a pénz körüli hatalmi dinamikával kapcsolatban. Olyan kapcsolatokat akarunk létrehozni, ahol az emberek az igazat mondják, ahelyett, hogy azt hallanák, ami nagy probléma a jótékonykodásban.

És igyekszem nyitottan folytatni a beszélgetést, és arra irányulni, hogy mi a jobb, ahelyett, hogy mi romlott el, ki a jobb, meg ilyesmi. Hogyan teremthetünk feltételeket a változáshoz, tudva, hogy a hangok az alapoktól jönnek, és nem tudjuk megjósolni, mi fog történni? Az emberek konkrét választ akarnak, tudom. De kényelmesnek kell lennünk azzal a tudattal, hogy nem tudjuk megjósolni az eredményt, és akár nem is értünk egyet az eredménnyel. Nem akarjuk azt mondani: „Itt a válasz”. Ehelyett azt mondjuk: „Tudod, hogy a válasz segít megtalálni a saját módján, idejében és türelemmel.”

További információért látogassa meg Peter Buffett webhelyét és a NoVo Alapítványt .